Regisztráció Bejelentkezés Vendégkönyv Galéria

Amiga 600
(A600/A600HD)

1992 márciusában mutatták be az új, otthonra szánt amigát, az Amiga 600-at. A gép tudásában lényegében megegyezik az amiga 500 Plus-al, azzal a különbséggel, hogy ebben a gépben már alapból helyett kapott egy winchester vezérlő is. Az A600HD jelzésű gépeket pedig 20 vagy 40 Mbyte-os 2.5-es IDE HDD-vel szállították.Továbbá már nem kellett hozzá TV modulátort használni, a gépnek beépített RF kimenete volt, mellyel közvetlenül rá lehetett kötni a TV-re.

Amiga 600
Amiga 600

Elődjéhez hasonlóan ebben a gépben is 1 Mbyte chip ram volt, amit a gép alján lévő bővítőporton lehetett 2 Mbyte-osra bővíteni. A gép oldalán helyett kapott egy PCMCIA slot is, amelyen keresztül még további 4 Mbyte fast rammal lehetett bővíteni. Chipkészlete szintén az ECS volt, azonban a Gary chipet felváltotta a Gayle chip, amely már a winchester vezérléséért és a PCMCIA slot kezeléséért is felelt. Az A600 processzora maradt a Motorola 68000-es. Habár a HDD kezelése rendkívűl pozítív változás volt, sajnos sok visszafejlődés is történt. A gépet csak nehézkesen lehetett bővíteni, és talán költség csökkentés, vagy a kis méret miatt lehagyták róla a numerikus billentyűzetet. Habár a gépnek így kellemes, kis külseje lett, azonban több program igényelte a numerikus billentyűzet meglétét. Ahhoz, hogy a játékok pedig rendesen fussanak winchesterről, általában nem volt elég az alapgép, hanem memóriabővítőt kellett beszerezni.

M-Tec 630 turbókártya
M-Tec 630 bővítőkártya egy Amiga 600-ban

A körülményes bővítés ellenére az évek során több turbókártya is megjelent hozzá, melyekkel akár 50 Mhz-es 68030-as processzort is tehetünk a gépbe 32 Mbyte rammal. A PCMCIA-s hálókártyák segítségével az internetre is csatlakozhatunk a géppel. Körülbelül 1 évig gyártották, megjelenésekor mintegy 500$-ba került.
CPU
~7.1 Mhz Motorola 68000
RAM
1 mbyte
ROM
512 kbyte
VIDEO
Super Denise - 1280x256,1280x512 max 4 szín
640x256,640x512 max 16 szín
320x256,320x512 max 4096 szín(HAM6)
HANG
Paula -
4 csatornás sztereo
9 oktáv
28 Khz vagy 56 Khz
PORT
Composite Video
Analog RGB
RF Out
RCA Audio
RS-232 Serial Port
Centronics Parallel Port
PCMCIA Slot
External Floppy Port
Memory Expansion Port 2 Joystick Port
KEYB
78 gombos QWERTY